Tag

29p autóval
02
máj

A badacsonyi terület 3-4 millió évvel ezelőtt jelentős vulkáni tevékenység színtere volt, a láva lefolyása következtében pedig kialakultak a térség fölé emelkedő bazaltoszlopok. A különleges természeti jelenséghez egy szabadon látogatható tanösvény kanyarodik, amelynek bejárásához szakvezetés is igényelhető. A bazaltorgonákhoz vezető túra nem kevés meredek szakaszon fut keresztül, a célt elérve elénk táruló kilátás viszont minden nehézségért kárpótol.

02
máj

Az építtető Lengyel család nevét viselő kápolna 1760-ban épült fel barokk stílusban a Szent György-hegy oldalában, 215 méterrel a tengerszint felett. Méretes tornya, mely többek között Szent István, Szent László, és Szent György szobrait foglalja magába, az 1880-as évek végéről származik. Amennyiben a hegymászás kivette volna minden erőnket, frissítsük fel magunkat a közeli oroszlánfejes kút vizével, és pihentessük szemünket a környező táj szépségében.

02
máj

A Tapolcai-medence kopár, füves tetején található vár a 13. században épült, és a középkor alatt a törököktől védte meg az erődítmény népét. A mai romjaihoz több, könnyebb és nehezebb túraútvonal is vezet, amelyeket végig káprázatos panoráma kísér: jó időben a Keszthelyi-öböltől egészen a Tihanyi-félszigetig el lehet látni.