Látnivalók a környéken

Összegyűjtöttük, hogy szerintünk mit érdemes csinálni a környéken, ha hozzánk látogatsz. Az ajánlásaink között válogathatsz időtartam, napszak és más szempontok szerint is.
A balatonszepezdi Víriusz strand kissé eldugott, de annál szebb: autóval nem igazán lehet megközelíteni, az Üdülő utcából a 71-es úton átkelve tudtok ide eljutni, ha fürödnétek egyet vagy sétálnátok a parton. A strandon hatalmas...
Kővágóörstől északra, a Káli-medence közepén található a Kornyi-tó. A karsztvizekből és csapadékból táplálkozó tó több mint száz madárfajnak nyújt fészkelőhelyet, többek között nemes kócsagot is láthatunk itt. A tó melletti...
Magyarország legnagyobb és legváltozatosabb, 130 darabból álló jármű gyűjteményét Kaáli Nagy Géza professzor, a Kaáli Intézetek alapítója hozta létre. Sehol a világon nem található egy fedél alatt annyi magyar gyártmányú...
Ha a levendula szóba kerül, a legtöbben Tihany felé veszik az irányt. Mi mégis arra buzdítunk titeket, hogy a másik irányban ejtsétek útba a dörgicsei Levendula Majort is. A tulajdonos,...
A Bökk-tetőn magasodik a háromszintes kilátó, amelyet 2002-ben adtak át a nagyközség számára. A kilátóból átlátni a Balaton túlpartjára, többek között a fonyódi hegyek és a balatonboglári gömbkilátó is felismerhető....
A 300 lelkes Balatonudvari leghíresebb nevezetességeit nem máshol találjuk, mint a 71-es főút mellett fekvő temetőjében. A temető több tucat, a 19. század első feléből származó, szívalakú sírkövet őriz: hogy...
Dörgicsén nem egy, hanem rögtön három középkori templomrom is várja a látogatókat. Az Alsódörgicsén, Felsődörgicsén és Kisdörgicsén található romok a 11- 12. században épültek, közelükben kiépített pihenőhelyek kaptak helyet. A...
“A Folly arborétum nem egyszerűen egy arborétum a sok közül. Nem csak különleges cédrusok és ciprusok gyűjteménye, hanem Isten segítségével négy generáció elkötelezett munkája és kitartása.” Amellett, hogy a badacsonyörsi...
A Pannon-tenger fehér homokjából cementálódással képződött szentbékkállai sziklák évszázadokon keresztül szolgáltak alapanyagául a helyi lakosság által vágott malomkövekhez, ma azonban a Balaton-felvidék legfontosabb természeti kincsei közé tartoznak. Legnagyobb látványossága a...
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található major jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékeket őriz, emellett őshonos magyar háziállatfajtáknak és lovaknak is otthont ad, igazi feltöltődést nyújt az egész család számára.
Az Örsi-hegy lábánál található Csendes dűlő az elmúlt szezonok legnagyobb felfedezettje volt. A fiatalos, trendi borteraszon órákig el lehet üldögélni borozva, beszélgetve, miközben gyönyörködhetünk a Badacsony szépségében.
Annak, aki a Balaton-felvidéken jár, vasárnaponként Káptalantóti hangulatos piacán érdemes kezdenie a napot. Ott, ahol az asztalokon helyi termelők ínycsiklandozó finomságai sorakoznak, és szinte bele lehet harapni a friss sajtos...
A Kinizsi-várnak Kinizsi Pál volt a leghíresebb birtoklója, ma az ő nevét viseli a vár. 1473-ban a királytól kapta az épületet, ezt bővítette és építette át. Ma a kiállítások mellett...
A Badacsony legmagasabb pontján a Kisfaludy-kilátónak köszönhetően hiánytalanul élvezhetjük a természet és a Balaton-felvidék adta vidék természeti mutatványainak legjavát. A 438 méteres csúcsot még 18 méterrel toldották meg, a páratlan...
A Balaton egyik legszebb kilátóhelyének is nevezett Tóti-hegy tetejéről körpanoráma tárul elénk, többek között Csobáncot, Gulácsot és a Szent György-hegyet is kiszúrhatják a szemfülesek. A látvány minden részletének kiélvezése érdekében...
A badacsonytördemici Ökoturisztikai Látogatóközpontból indul a Balaton első vízitúra-tanösvénye, amely a nádas élőhely felfedezésére hívja az érdeklődőket. A kenuzás során betekinthetünk a tó elképesztően gazdag élővilágába, a lenyűgöző tájon keresztülhaladva...
A Tapolcai-medence kopár, füves tetején található vár a 13. században épült, és a középkor alatt a törököktől védte meg az erődítmény népét. A mai romjaihoz több, könnyebb és nehezebb túraútvonal...
A város alatt megbúvó tavasbarlangot ladikba ülve fedezhetjük fel, a fogadóépület termeiben pedig a karsztvidékről tekinthetünk meg egy izgalmas kiállítást. A legkisebbek még egy kúszóbarlangban is kalandozhatnak, míg a felnőttek...
A Tihanyi Piac Placc 2013 augusztusa óta várja látogatóit a tihanyi rév melletti füves-fás területre, minden szombaton és vasárnap 8 és 15 óra között. Szinte kizárólag környékbeli árusok, termelők kínálják...
A Balaton északi partja fölött, egy vulkanikus hegy kúpján emelkedő Szigligeti vár mesébe illő falai már több mint 750 éve tekintenek le a környező vidékre: építése az 1260-as években vette...
Az Eger-völgyben fekvő Kapolcs fölött emelkednek a Királykő monumentális bazaltoszlopai, melynek legközelebbi rokonait a Szent György-hegyen és a Badacsonyban találjuk. A sötétszürke színű sziklacsoport a helyi legenda szerint a rettegett...
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik rejtett gyöngyszeme a pirosbogyós-gyümölcsről elnevezett barlang, amely tökéletes úti célként szolgál a kalandvágyóknak. A 6 km hosszú és 136 m mély barlangnak csak egy kisebb...
Dr.h.c.Dr. Nagy Endre, afrikakutató és vadász alapította a múzeumot, melynek épülete a kutató vadászkastélya is volt. A múzeumban közel négy évtized gyűjtőmunkájának eredményét nézhetitek meg, a trófeák mellett afrikai népcsoportok...
Általában ahhoz, hogy szép kilátás táruljon az ember szeme elé, előbb meg kell másznia valamilyen magaslatot, és csak miután felkapaszkodott a hegy/torony tetejére, gyönyörködhet a táj kincseiben. A balatongyöröki Szépkilátó...
Panorámás sétára csábít a Balatongyörök felett húzódó Bece-hegy, amelyet még azok is nyugodtan bevállalhatnak, akik egyébként nem szeretnek túrázni. A Szépkilátótól kb. 2 km hosszú út vezet a kápolnáig, miközben...
A Balaton-felvidék gazdagsága a rómaiakat is vonzotta, ennek egyik legékesebb bizonyítéka a Villa Romana Baláca. Az 1. és a 4. század között virágzó villa rustica és a hozzá tartozó gazdaság...
Nem messze a fürdőzőktől nyüzsgő strandtól, a Szent Mihály-dombon magasodik a mesébe illő kis kápolna, melynek eredetét számos legenda övezi. A domb egykor a Balaton egy szigete volt, a 13....
A Bakony hegyei között bújik meg a világ legnagyobb porcelángyára, a Herendi Porcelánmanufaktúra: valódi hungarikumról beszélünk, melynek termékei után egykoron királyok kapkodtak. Lessetek be a porcelánkészítés kulisszái mögé, válogassatok a...
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb középkori erődje. Dacolva a történelem viszontagságaival ma is impozáns látványt nyújt, ahogy a magasan kiemelkedő hegytetőről uralja környezetét. Múzeum, kiállítások és további programok...
Gyönyörű erdők és különleges kilátópontok csábítják túrázni a Keszthelyi-hegységbe a természetbarátokat. A 2,5 km-es útvonal egyik célpontja a festői Szent Ilona-forrás, a fő látványosság pedig a sziklaormon magasodó Árpád-kori vár,...
A Keszthely szívében fekvő barokk kastélyt Festetics Kristóf kezdte építtetni 1745-ben. A családi kastély építéstörténetének második szakasza Festetics (I.) György nevéhez fűződik.  Az átalakítási munkálatok 1792-ben indultak el, amikor a...
Hévíz a fürdőrajongók paradicsomaként szolgáló gyógyvizes taván túl is számos látnivalóval büszkélkedhet: az egregyi városrészben található Árpád-kori templom és a közeli római romkert, a modern-gótikus Szentlélek-templom, tucatnyinál is több történelmi...
A ciszterci apátság műemléki környezetében angolkert stílusban létesült park hazánk legmagasabb fekvésű fás gyűjteménye, 400 méter tengerszint feletti magasságban. 1951 óta országos jelentőségű védett természeti terület. Minden évszakban pompás látványt,...
Magyarország egyik legszebb barokk templomépítménye. Az apátsági templomot 1732-ben kezdték építeni a sziléziai Heinrichauból érkező ciszterci szerzetesek. Az építéshez felhasználták az – akkor már romos állapotban lévő – középkori épületeket...
A Bakony nem hivatalos fővárosától, Zirctől nem messze tornyosul a táj fölé a festői szépségű Csesznek vára, a régió egyik nevezetessége. A tatárjárást követő várépítési láz produktuma eredetileg az Alföldről...

The quick, brown fox jumps over a lazy dog. DJs flock by when MTV ax quiz prog. Junk MTV quiz graced by fox whelps. Bawds jog, flick quartz, vex nymphs. Waltz, bad nymph, for quick jigs vex! Fox nymphs grab quick-jived waltz. Brick quiz whangs jumpy veldt fox. Bright vixens jump; dozy fowl quack.

Oga Mandino
Aside Post Format. The quick, brown fox jumps over a lazy dog. DJs flock by when MTV ax quiz prog. Junk MTV quiz graced by fox whelps. Bawds jog, flick...